|
Győzelemmel fejezte be a 2008-2009-es szezont a kézilabda NB II. dél-nyugati csoportjában a siklósi Pelikán együttese.
Az utolsó fordulóban a Mecseknádasd csapata látogatott Siklósra, melyben ismerős arcokat is felfedezhettünk (személy szerint nagyon örültem, hogy jó erőben látom régi katonatársamat Nagy Zsoltot, innen is üdvözlet neki).
A csapat már az elejétől fogva tudatta a nádasdiakkal, hogy csak a győzelem az elfogadható eredmény számunkra, ennek megfelelően a mérkőzésen végig vezetve szerezték meg a fiúk a két pontot 60 perc játék után.
Ez utóbbi tény azért is fontos, hiszen a vendégek a második félidő hatodik percében egy harmadik begyűjtött sárga utáni piros lap után jó néhány percen keresztül kérették magukat, hogy egyáltalán lejátsszák a hátralévő időt. A közjáték nem zavarta meg a siklósiakat, csak a szurkolókat sikerült vele jól felpaprikázni, és a csapat sokadszor érdemelte ki a vastapsot a közönségtől.
Gratulálunk a fiúknak az egész évi teljesítményhez és kívánjuk, hogy a kemény alapozás után még nagyobb sikereket érhessenek el!
Köszönjük a szurkolótársaknak ai biztatást, várunk mindenkit szeretettel a következő idényben is!
Siklósi Takarék - Mecseknádasd 33 - 26 (14 - 11) Siklós TMG csarnok
Siklósi Takarék: PETROVICS - SIPOS T 5, GÉCZI 9, VARNYÚ3, BALOGH Z 6, VIRÁG 6, FEKETE 3 Csere: SOMOGYI /kapus/, VÁRNAI 1, GRÜNFELDER, KRIZMANICS, BENKŐ Edző:Kovács Tamás Kovács Tamás: A CSAPAT győzelme, mindenkinek gratulálok! Szurkolóinknak köszönjük az egész éves biztatást! Ifjúsági mérkőzés
Siklósi Takarék-Mecseknádasd 32-23 /16-15/ Siklós TMG csarnok Siklósi Takarék: SÁROSI - CSIZMADIA, KATONA 11, MAGYAR 5, FEKETE 5, CSONTOS 7, SZTÁRAI 3 Csere: HOLCZER 1, SZENTTAMÁSI, GÖLLER Edző: Szabó Balázs Szabó Balázs: Nagyon nagy akarattal, szívvel igazi CSAPATKÉNT küzdve nyertünk az esélyesebb Mecseknádasd ellen. Büszke vagyok a fiúkra, ez férfimunka volt.
|